Húsz perc alatt a Szilágyi Erzsébet fasortól a Hősök teréig. Nem rossz, ugye? A „régi időkben” egy átlagos napon ez szinte képtelenség lett volna, akár autóval, akár tömegközlekedéssel. Kerékpárral talán, de csak a nagyon vagányoknak.
Mindig megdöbbenek, hogy milyen nagy távolságokat lehet megtenni két keréken viszonylag rövid idő alatt. A múlt hétvégén Budapest felfedezésére indultunk a karantén utáni viszonylagos nyugalomban.
Szellős, kellemes túrát tettünk, élveztük a gyér forgalmat és a jó levegőt. Összesen 18-20 kilométert tekertünk, kényelmes tempóban, jobbra-balra (néha előre is) nézegetve.
A Szilágyi Erzsébet fasor felső végéről indultunk. A keresztutcák közötti kis parkok mellett általában csak elsuhanunk autóval és ritkán tudatosul bennünk, hogy mit is látunk. Például Raoul Wallenberg 1987-ben emelt szobrát, amely a zsidókat mentő, fiatal svéd diplomatának állít emléket.
A Szilágyi Erzsébet fasoron végig futó kerékpárúton gurultunk lefelé, a Városmajor mentén, elhaladva a Fióka és a Majorka vendéglátóipari egységek mellett, a Széna teret érintve a Parlament irányába. A Kacsa utcánál érkeztünk le a Bem rakpartra. Innen mindkét irányban kijelölt kerékpárúton lehet haladni a rakparti úton, ami egyben az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpáros túraútvonal budai szakasza. Innen mi délre fordultunk a Lánchíd felé. Egy rövid fotóra megálltunk a Clark Ádám térnél, majd menetközben lőttünk egy-két képet a Várkert Bazárról.
Üdvözöltük Gellért Püspököt a Gellért-hegy lábánál, rácsodálkoztunk a majdnem üres Erzsébet-hídra, majd tekertünk tovább a Szabadság-hídig. Tudtátok, hogy a híd mindössze 334 méter hosszú, így Budapest legrövidebb hídja.
Érdekes színfoltja lett a városnak a Szabadság-híd, a széles pilléreken üldögélő ifjúsággal, a szerelemlakatokkal. (Amiket egyébként a hídmester időről-időre eltávolít, hiszen a lakatok súlya akár 4-500 kilogrammot is lehet, amitől, le is szakadhatnak a korlátok.)
Rövid ebédszünetet tartottunk a Bálna egyik teraszán. Élveztük, a dunai panorámát, azt, hogy kiszolgálnak bennünket, ráérősen fröccsöztünk, néztünk ki a fejünkből. Tetszett, hogy milyen kevés embert látunk, és az is meglepő volt, hogy szinte csak magyar szót hallottunk.
Újra nyeregbe pattantunk és végig tekertünk a Budapest Corvinus Egyetem előtt, a Vásárcsarnok mellett, a Kecskeméti utcán át az ELTE Jogi kar épülete előtt egészen a Ferenciek teréig. Az éttermekben, kávézókban már sokan üldögéltek, tisztes távolságban egymástól. Nagyon jó hangulata van ennek a környéknek is.
Áthaladtunk a Kossuth Lajos utcán, behajtottunk a Váci utcába, majd a Pilvax közön át (Vajon mit szólna Petőfi, ha tudná, hogy akármikor erre járunk ő jut eszünkbe) a Dob utca, Wesselényi utca felé vettük az irányt. A Dob utca sarkán integettünk a Doblo Borbárnak majd a Kadarkának, a Király utcában. Mindenhol akadálytalanul tudtunk kerékpározni, ott is, ahol nem volt kiépített sáv.
Kilyukadtunk az Andrássy útra, majd ismét megpihentünk (kb. 3 kilométer megtétele után egy jó kávéra a Nagymező utcában, a színházak árnyékában. A pesti Broadway-en, az Operettszínház előtt, a „Halhatatlan” színészlegendák lábnyomai között járkáltunk és üdvözöltük a padon üldögélő Kálmán Imre zeneszerzőt, jól ismert operettek szülőatyját.
Visszatértünk az Andrássy útra. Az Oktogontól végig a Hősök teréig a szervízúton lehet haladni, ez a hivatalos kerékpárút. Még itt is elviselhető volt az autóforgalom. Áthaladtunk a Kodály köröndön, megcsodáltuk a szépséges villákat, palotákat. Majd a Hősök tere, a múzeumok, a Városligeti-tó majd a Vajdahunyad vára következett.
Tudtátok, hogy a Vajdahunyad Vára négy hídon keresztül közelíthető meg? Most néhány mondat „turistáskodás” következik: Az 1900-as évek elején épült, a gótikus erdélyi vajdahunyadi vár mintájára. A Kós Károly sétány felől tekertünk be a szigetre. Balra megpillantottuk a csodaszép Jáki Kápolnát. A Vas-megyei Jáki Templom kapuzatának mása díszíti a templomot, azonban eredetitől eltérően a kápolna egytornyú. A toronyról jut eszembe, hogy fel lehet menni az Apostolok tornyába és onnan a szédítő 25 méteres magasságból alátekinteni a Városligeti tóra és a Hősök terére. Ez nekünk most kimaradt.
Jobb oldalon, gróf Károlyi Sándor szobra (Ki is ő? Ugye, jó lett volna figyelni a történelemórákon! Na segítek, a kuruc haderők parancsnoka, a szatmári béke -1711- aláírója). Tovább haladva, a Mezőgazdaság Múzeum épületegyüttese és bejáratával szemben mai túránk utolsó állomása, az egyik legkedveltebb fotópont, a névtelen jegyző, Anonymus szobra található.
Visszafelé a Lendvay utcán indultunk, az Andrássy úttal párhuzamosan. Az egyik ház falán megláttunk egy táblát, Gobbi Hilda nevével. Itt született vagy itt élt? Nem tudtuk. Itthon aztán utánanéztem: a színésznő alapította meg az egykori Mauthner Villa épületben működő Ódry Árpád Színészotthont.
A Bajza utcánál visszatértünk az Andrássy útra és egészen a Bajcsy-Zsilinszky útig az elegáns üzletek mellett haladtunk, majd letértünk a Szent István Bazilikához. A tágas, elegáns téren most csak lézengtek az emberek, így viszonylagos magányban csodálhattuk meg a környéket. Ez alkalommal nem tértünk be a DiVino borbárba (sem), hanem elindultunk visszafelé a Lánchídon át.
A következő napokban, hetekben még érdemes kipróbálni a budapesti városi bringázást, amíg nem áll teljesen vissza (ha egyáltalán visszaáll) a korábbi autóforgalom. Nagy élmény.
Az útvonalak:
