Ez a bejegyzés-sorozat azért született, mert már régóta olthatatlan vágyat éreztem arra, hogy, megörökítsem a környezetemben élő hölgyeket. Nem celebek, nem tolják magukat az előtérbe, egyszerűen csak értékesek.

(NEM) mindennapi nők mesélnek az elmúlt néhány hónapról. Néhány gondolatukról biztosan magunkra ismerünk. Teszik a dolgukat, helytállnak, „szolgálnak és védenek”. Okosak, kedvesek, viccesek. Van köztük csendesebb, harsányabb, visszahúzódóbb, vagányabb, de mindannyian egyediek és szilárd bástyái családjuknak.

A mostani helyzet jó lehetőséget adott arra, hogy átbeszéljem velük az élet fontos dolgait azt, hogyan élték meg életük egyik legnehezebb, legfurcsább időszakát. Számomra nagyon tanulságos volt, begyűjteni az emlékeiket, mélyebben megismerni a gondolataikat.

Adrienn

A "hajléktalanba hajló" kismalac esete

Kedves, vidám, visszafogott, nagyon figyelmes. Bármikor találkozunk, széles mosollyal fogad. Mindig talál rajtam valamit, amit megdicsérhet. Ki ne szeretne ilyen barátnőt?  

Hogy vagy?

Köszönöm, jól vagyok, mert békében, harmóniában, szeretetben és persze egészségben élek. Hiszem, hogy a gyerekeinkre fordított percek, órák mélyen beégnek az emlékezetükbe és bízom benne, hogy most ebben az időszakban sikerült egy nagy puttonnyal hozzátenni az eddigi örökséghez, még jobban feltölteni a szeretettankjukat.

Hogyan teltek a dolgos „karanténos” hétköznapok?

Mint a legtöbb Édesanya, a karantén alatt voltam tanár, szakács, lelki tanácsadó, árubeszerző, takarítónő.... és a férjem munkáját segítve könyvelő. Nagy élmény volt reggelente kutyákat sétáltatni barátnőmmel a gyönyörű környékbeli szőlődombokon, új családtagunkkal: egy tüneményes kislány Golden retrieverrel.

Mi hiányzott a leginkább?

A legjobban a Nagymamám hiányzott, aki idősotthonban lakik és sajnos nem lehetett látogatni.Igyekeztünk telefonon tartani benne a lelket, de a szívem szorult el, akárhányszor beszéltünk, hogy mennyire magányos volt. Szerencsére most már túl vagyunk ezen a nehéz időszakon. 

Sajnáltam a kisfiamat, hogy nem találkozhatott a társaival, nem járhatott edzésekre. A lányaimat, akik otthonról végezték saját egyetemi félévüket, hősiesen helytállva annak ellenére, hogy nem élhették az egyetemisták szabad életét. Hiányzott még az utazás, az edzések, a mozi és a színház.

Új hobbi, feladat?

Kenyeret sütni még nem tudok, de sok új receptet kipróbáltam, amit igazán értékelt a család. Nem spájzoltam be élelmiszerből, valahogy éreztem, hogy odáig nem fog elfajulni a helyzet.

Jó lett volna megtanulni festeni vagy zongorázni vagy akár a polcomon várakozó könyvek egyikét kiolvasni. Viszont felelevenítettem régi verseket, a gyerekeknek köszönhetően megismertem néhány jópofa „influenszert” akiken hatalmasokat nevettünk és az angol nyelvleckékkel is elég intenzíven haladtam.

Mesélj el egy vidám emléket!

Sok vicces történetem van, de amit soha nem fogok elfelejteni, az a kutyákkal kapcsolatos. A barátnőm zsivány kutyája szokásához híven nekilódult a mezőnek és eltűnt. Miközben azon tanakodtunk, hogy honnan fog előkerülni, egyszer csak a patak partjáról, a gyönyörű hófehér kutya helyett egy tetőtől talpig csutakos, „hajléktalanba” hajló fekete kismalac jelent meg. Hosszú percekig kacagtunk és azóta is hangosan felnevetek, ha eszembe jut.

Mit gondolsz a jövőről?

 A jövő szerintem egy jó ideig más lesz, mint korábban, remélem, hogy az emberek nem lesznek annyira rabjai a fogyasztói társadalomnak. Az igazi értékekre koncentrálnak majd segítik, támogatják egymást, és nem az új kütyükben, tárgyakban lelik boldogságukat. Jó lenne, ha mindannyian jobban odafigyelnénk a Földre, kevesebbet pazarolnánk, jobban értékelnénk a már meglévő dolgainkat.